2015. december 8., kedd

Első

-OMG!! -nyúlt a hajához az a fiú, aki vezetett. Próbáltam felállni, de nem ment. Mindenem fáj...
-Gyere, segítek! -nyújtotta felém a kezét egy piros (!!) hajú srác. Szuper, halucinálok! :(
-Jól vagy? -kérdezte a negyedik fiú.
-Persze, csak nekem most haza kell mennem, mert... -nem tudtam folytatni, baromi hányingerem lett és... visszaköszönt a kávém, meg a szendvicsem, amit még a szerkesztőségben ettem. :(
-Elviszünk orvoshoz! Nem hagyhatjuk, hogy egyedül mászkálj! Már tök sötét van! -mondta a fiú, aki vezetett.- Bocs, nem akartalak elütni.
-Nem mondod? -nevettem bágyadtan.- Várj, nem szállok be idegenek kocsijába!
-Luke vagyok. Ez Ashton kocsija, ő Michael, -mutatott a ,,piros" hajú srácra.- ő pedig Calum.
-Szia! -integetett.
-Most már nem vagyunk idegenek! -villanyozódott fel Luke. Felkapott a kezeibe, és betuszkolt az autóba.

Következő emlékem, hogy egy nagy, büdös, fehér szobában üldögélek. Kórházszagú szobában. Fujj...
Sajog a fejem. A 4 srác velem szemben álldogálnak, a sálam és a kabátomat tartva.
-Azt hiszem, már jobban van. -hajolt le hozzám egy férfi.- Nehéz szülés volt! -nevetett fel.
-Miről maradtam le!? -kérdeztem zavartan.
-Semmi fontosról! -ült le mellém a ,,piros" hajú fiú. Talán, Michael...
-Lehet, hülyén fog hangzani, de neked tényleg piros a hajad? -dörzsöltem a kezeim, hogy felmelegedjenek.
-Igen, piros. -bólogatott büszkén, aztán a markába zárta a két kezem. Akaratlanul is a haját figyeltem. Menő...
A szőke srác, Luke össze-vissza köhécselt.
-Jól vagy, haver? -veregette hátba... Calum.
-Ja. -vakkantott a szöszi és az orvoshoz lépett.- Nézze, jó lenne, ha hazamehetne. Még ma! -utalt rám és átnyújtott egy jó vastag borítékot a hapsinak. A doki belenézett:
-Holnap reggel hazamehet. -válaszolt. Luke unottan és kicsit mérgesen is belenyúlt a zsebébe. A pénztárcájából előhalászott még egy kis lóvét és az orvos felé nyújtotta.- Ennyi pénzért hazamehet. -intett felém.- 10 percük van elhagyni a kórtermet, sokan várnak rá! -komorult el az arca és csapta be maga mögött az ajtót.
-Áú... -kaptam a homlokomhoz.
-Felhívták a barátod. Pet... Peteeer... -magyarázott Calum.
-szeretnék hazamenni. Petihez. Ideadod a kabátom? -álltam fel. Megszédültem, mire két erős kezet éreztem a kezeimen.
-Nehogy eless! -mormolta a fülembe Michael.
-Nem fogok, köszi. -léptem el mellőle.
-Hazaviszünk. Oké? -rántott maga mellé Luke.
-Nincs szüksége rád, majd én hazaviszem! -húzott magához Mr. Piroska.
-Fejezzétek be! -mutatott rám Ashton, hiszen már csak ide-oda csapódtam, tartás nélkül.
-Hazamegyek egyedül. -indultam el az ajtó felé. Felöltöztem és mentem. Gyalog. Még mindig zuhogott a hó, már nem éreztem az ujjaim. Azt hiszem, elhagytam a kesztyűm... :(
-Szállj be! -nézett ki a fekete terepjáró ablakán Ashton, egy kicsi park mellett.
-Hagyjatok békén! Biztos van jobb dolgotok is, minthogy engem pesztráljatok. -gyorsítottam dühösen a lépteim, aztán befordultam a parkba.
A hátam mögött becsapódott egy ajtó és 3 gyors lépéssel beért valaki.
-Tessék, itt a kesztyűm! -adta fel Luke a kezemre a bundás kesztyűjét.
-Kössz. -pillantottam rá hálásan, mire elnevette magát.- Most meg mi van?
-Semmi! -legyintett. Megborzongtam.- Hol a sapkád?
-Nem tudom...
-Odaadom! -felelt készségesen és lekapta a sapkáját, ami alól kibuktak szőke tincsei. Óvatosan a fejemre húzta a puha, kék, bojtos sapiját.
-Nem idevalósiak vagytok. Ugye? -kezdtem beszélgetni, amit magam sem értetek!
-Sydney-ből jöttünk. Amúgy, hogy hívnak?
-Sára vagyok. De hívhatsz Sarahnak is. -még jobban megfájdult a fejem és szédülni is sokkal jobban kezdtem. Ah... :(
-Minden oké? -kérdezte Luke, aztán átkarolta a derekam. Bólintottam, aztán csak sétáltunk. Síri csendben. Néha hallani lehetett egy-egy kutya ugatását, vagy azt, ahogy elsuhannak az autók a nem messze lévő úton.

-Peti! -borultam a nyakába, ahogy ajtót nyitott.
-Jól vagy? Mi történt? Felhívott egy ember, hogy kórházban vagy! Mondj már valamit! -ölelt át ő is, jó szorosan.
-Jól vagyok... -nyögtem ki. 
-Hívtalak telefonon, de nem vetted fel. Aggódtam érted! -tolt el magától finoman, hogy lássa az arcom, amin elégedett mosolyt lehetett felfedezni.
-Tényleg jól vagyok, csak üljünk le. Oké? -rogytam le a kanapénkra.
-Heló. Ashton Irwin vagyok, és én ütöttem el a barátnőd. -mondta Aston bűnbánóan és fogott kezet Péterrel.
-Nem te vagy az a tag, akinek vigyáztam a kutyájára a hétvégén? 
-De! Hát, akkor mi ismerjük egymást! -derült fel Ashton arca. 
-Gyertek be! -mondta Peti, nekik háttal állva, ahogy engem vizslatott.- Főzzek neked teát? -csomózta ki a sálam.
-Légyszi... -hunytam le a szemeim. 
-Megígérem, holnap jövök és kifizetem a kárt, amit okoztam! -szólt hirtelen Ashton.
-Nem kell... Nem te voltál a hibás. Én voltam, mert nem figyeltem és a piroson keresztül bicikliztem. Ami azért gáz, mert amúgy is tolni kellett volna... 
-Ez hülyeség! -nevetett fel Calum.- Minek tolnám, ha ülhetek is rajta!?
-Esküszöm, te egy... Mindegy. -nézett a plafonra Michael.- Csúszott az út, gyakorlatilag mindketten hibásak voltatok. De, azt vehetjük úgy is, hogy semelyikőtök sem volt hibás! 
-Lehet, le kéne feküdnöd. -ült le mellém Peet és adta a kezembe  a kedvenc bögrémet.
-Nem hiszem... még csak 7 óra... -dőltem a vállára.
-Nem akarunk egy kicsit... összeismerkedni!? -kérdezte Luke ingerülten.
-Ez jó ötlet! -fújtam ki az orrom. 
-Hozok neked egy takarót! -pattant fel mellőlem Peti és rohant el a hálószobába.- Tessék! -takart be gondoskodón.
-Köszi. Megint. -karoltam a karjába és dőltem ugyanúgy vissza a vállára. 
-Szabó Péter vagyok. -kezdte.- 23, és a húgom bátyja. -nézett rám.
-A bátyád? -döbbent le Ashton.
-Aha... Mert, mit hittetek? 
-Hát, azt, hogy ti... izé... szóval, érted... -habogott Michael.
-Nem, csak a bátyja vagyok! -röhögött Peti.
-Huh! -mosolygott megkönnyebbülten Luke. 
-Peti, nem bírom tovább. Iszonyat nagy bajban vagyok... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése